Honlapok a kategóriában: 27
Mutatott linkek: 1-27

Sorbarendezés: Megtekintések szerint

Pár gondolat rólam
Gyermekkorom óta önmagamat és másokat megismerni vágyó, az emberi lélek és pszichológia iránt érdeklődő, idealista és örök álmodozó ember vagyok.

Ebbe az irányba az életemben felmerülő nehézségekre való megoldás keresése vitt. Időközben rájöttem, hogy a kineziológus tevékenység számomra “nem hivatás, hanem hitvallás és nem én választottam, hanem ő választott engem”.

Hiszem, hogy a folyamatos önismereti munka, a tudásom további bővítése elengedhetetlen ahhoz, hogy még jobb kineziológus legyek. Elért sikereimet a szorgalmamnak, kitartásomnak, az életemben megszerzett tapasztalásnak, kineziológus társaimnak, könyveknek és körülöttem lévő inspiráló személyeknek köszönhetem. Erőmet, energiámat ezen élményekből, érzésekből, pillanatokból merítem.
Medicina és egészség | Látogatók: 655 | Hozzáadta:: Kőrösi Ödön | Dátum: 2019-05-24 | Hozzászólások: 0

Szülést vagy nagyobb súlyváltozást követően a hasi területen lokális súlytöbblet alakulhat ki, és az ezzel sok esetben együtt járó lógó bőr bizonyos helyzetekben problémát jelenthet. Zavaró például sport közben, de megnehezíti a ruhaválasztást, és önértékelési problémákat is okozhat. A hasplasztika lehetőséget nyújt a megereszkedett bőr és a felesleges zsírszövet eltávolítására, a has megjelenése feszesebbé tehető.
Medicina és egészség | Látogatók: 1486 | Hozzáadta:: Budapest Plasztikai Intézet | Dátum: 2016-09-29 | Hozzászólások: 0

A Bioglan krill olaj gyerekeknek segíthet a tanulásban, az immunrendszer erősítésében, alkalmas gyulladáscsökkentésre is. Hatóanyaga az omega-3 zsírsav, mely nélkül idegrendszerünk és agyunk sem tudja ellátni feladatait. A krill olaj gyerekeknek ajánlott a memória, a koncentráció javításához, tanulási és magatartászavarok kezeléséhez, kiegyensúlyozólag hat a lelkiállapotra, ezért depresszió, szorongás esetén is javasolni szokták.
Medicina és egészség | Látogatók: 916 | Hozzáadta:: Szegedi Ivett | Dátum: 2015-12-09 | Hozzászólások: 0

A méhészeti termékek közé tartoznak azon természetes szappanok, melyek összetevői közt megtalálható a méz, a propolisz, a virágpor. Ezek még fokozottabban fejtik ki eleve áldásos hatásaikat a bőrön. Testre és arcra egyaránt használhatjuk őket akár már gyerekeknél is. A természetes, mézes szappanok hidratálnak, számos olyan tápanyagot biztosítanak, melyek létfontosságúak a bőr számára, eközben csökkentik az irritációt, harcolnak a gyulladások, kórokozók ellen.
Medicina és egészség | Látogatók: 1131 | Hozzáadta:: Apiland | Dátum: 2015-12-09 | Hozzászólások: 0

Klinikai tanulmányok szerint a colostrum kapszula szedésével elkerülhetők a fertőzések, javítható a bélrendszer állapota és kezelhető a herpesz. A szarvasmarha előtej még ezenfelül is sok előnnyel rendelkezik, hiszen számos olyan értékes anyag található benne, mely az újszülött számára a legjobb táplálékot jelenti. A colostrum kapszula természetes összetevőkkel fokozza a szervezet védekezőképességét, felső légúti betegségek sok válfaja, különösen influenza megelőzésében hatékony.
Medicina és egészség | Látogatók: 1209 | Hozzáadta:: Szegedi Ivett | Dátum: 2015-12-01 | Hozzászólások: 0

A manukamézek Új-Zélandról származnak, ahol gyógyászati felhasználásuknak nagy múltja van. Betegségek megelőzéséhez, gyulladáscsökkentéshez, az erőnlét javításához egyaránt alkalmaztak. A kutatások során beigazolódott, hogy a hagyományos orvoslás feltételezései a manukaméz gyógyhatásaival kapcsolatban teljesen megalapozottak voltak, hiszen egyedi összetevőinek köszönhetően ez a különleges mézfajta valóban képes orvosolni számos problémát. Torokgyulladás, megfázás, influenza kezelésére, emésztőrendszeri zavarok ellen és sérülések gyógyításához is biztonságosan használható már gyermekkorban is. Manukamézek Új-Zélandról webáruházunkban!
Medicina és egészség | Látogatók: 1149 | Hozzáadta:: Szegedi Ivett | Dátum: 2015-06-11 | Hozzászólások: 0

A pszi-sebészeti kezeléssel az energetikai testünk és a lélek egészségessé válik, megszűnik a betegség fizikai testünkben történő kivetülése. Felszívódnak a rákos daganatok, polipok, eltávoznak a testből a toxikus anyagok, kitisztulnak a szervezetünkből és még sorolhatnám, mi minden pozitív változásokon keresztül megy ezek után át a fizikai testünk. Kiemelnék néhány betegséget, melyeket kiválóan és gyors eredménnyel tudunk kezelni: Vastagbélgyulladás, kismedencei gyulladás, depresszió, pánikbetegség, migrén, menstruációs panaszok, köztes vérzések, prosztatagyulladás, rákbetegségek, polipok eltávolítása a testből. Ha többet szeretnél megtudni, kérünk, látogass el a kezelhető betegségek és az esettanulmányok oldalakra.
A Fülöp-szigeteki pszi-sebész technika egy regenerálódási folyamatot indít el az egész testben, és így jön létre a teljes gyógyulás.
Medicina és egészség | Látogatók: 918 | Hozzáadta:: Kiss D Ferenc | Dátum: 2015-06-10 | Hozzászólások: 0

A barátcserje progeszteron szint növelésére kifejtett hatása adja a magyarázatot arra, hogy miért olyan értékes ez a gyógynövény a nők számára. A progeszteron hormon a női test egészséges működését alapvetően befolyásolja, segíti a teherbeesést, szabályozza a menstruációt, csökkenti a vetélés kockázatát.
Medicina és egészség | Látogatók: 1032 | Hozzáadta:: Szegedi Ivett | Dátum: 2015-04-20 | Hozzászólások: 0

Az echinacea immunerősítő cseppek hatására az immunrendszer sokkal aktívabb működésbe kezd. Hatékonyabban száll szembe a kórokozókkal, ezzel elejét veszi és lerövidíti a baktériumok, gombák, vírusok okozta betegségeket. Az echinacea vagy más néven kasvirág tabletta szedése a vizsgálatok szerint sikerrel alkalmazható megfázás, nátha, influenza ellen, enyhíthetjük vele a torokfájást, a fejfájást és az izomfájdalmakat, valamint a gyulladásokat.

Medicina és egészség | Látogatók: 1175 | Hozzáadta:: Szegedi Ivett | Dátum: 2015-03-27 | Hozzászólások: 0

A propolisz csepp az alternatív gyógyászat megbízható szere számos különböző eredetű betegség kezelésében. Számíthatunk rá a vírusokkal, baktériumokkal, gombákkal vívott, sokszor kilátástalannak tűnő harcban. A propolisz tinktúra hatékonysága számos vizsgálat szerint még a vényre kapható antibiotikumokét is felülmúlta a fertőzések ellen. Propolisz csepp vásárlása és adagolása webáruházunkban!

Medicina és egészség | Látogatók: 1390 | Hozzáadta:: Szegedi Ivett | Dátum: 2015-03-25 | Hozzászólások: 0

A maté tea komplex hatásokat fejt ki a szervezetre. Ásványi anyagaival, vitaminjaival, antioxidánsaival kihat a szív- és az érrendszer működésére, az emésztésre, a szellemi és a fizikai teljesítőképességre. A maté tea fogyás elősegítő hatása miatt világszerte több millió rajongót szerzett magának. Kutatások igazolják, hogy több oldalról is támogatja az egészséges testsúly elérését, kitűnő kiegészítője a sportot és az egészséges táplálkozást is magában foglaló fogyókúrás programoknak.

Medicina és egészség | Látogatók: 1270 | Hozzáadta:: Szegedi Ivett | Dátum: 2015-03-23 | Hozzászólások: 0

A propolisz tinktúra használata felső légúti betegségek ellen természetes alternatívája lehet az antibiotikumoknak. A kutatások igazolják, hogy gyulladáscsökkentő és kórokozóellenes hatását egyszerre képes kifejteni, így nagyban hozzásegít a gyógyuláshoz. A propoliszos tinktúra alkalmas fogyasztásra, inhalálásra, gargalizálásra és ecseteléshez is.

Medicina és egészség | Látogatók: 1181 | Hozzáadta:: Szegedi Ivett | Dátum: 2015-02-25 | Hozzászólások: 0

Mit kell tudni a gravioláról? Elsősorban azt, hogy kiemelkedő tápanyagtartalommal rendelkezik. Bőségesen tartogat értékes vitaminokat, ásványi anyagokat, aminosavakat és antioxidánsokat, melyek szervezetünk valamennyi funkcióját támogatják. A graviola természetes gyulladáscsökkentő, melyet ízületi bántalmak, reuma és köszvény ellen is felhasználhatunk. A hasznos tápanyagok graviolával egyszerűen pótolhatók egészségünk hosszútávú megőrzése érdekében.
Medicina és egészség | Látogatók: 1006 | Hozzáadta:: Szegedi Ivett | Dátum: 2015-01-30 | Hozzászólások: 0

A mangosztán felnőtteknek természetes segítséget nyújt a szív és érrendszer egészségének megőrzésében. Csökkenti a szélütés és az infarktus kockázatát, védi az ereket az érelmeszesedéstől és érszűkülettől. Fogyasztását vérszegénység esetén is javasolják. A mangosztán levek tele vannak létfontosságú tápanyagokkal. Ezek az immunerősítés terén kimagaslót nyújtanak, segítségükkel egész évben védettek lehetünk a fertőzésekkel szemben.
Medicina és egészség | Látogatók: 1080 | Hozzáadta:: Szegedi Ivett | Dátum: 2015-01-21 | Hozzászólások: 0

A gránátalma hatásai a szervezetre évtizedekkel ezelőtt keltette fel a kutatók figyelmét. Napjainkban a vizsgálatok már ott tartanak, hogy a rák megelőzésében és kezelésében kifejtett hatékonyságát is pontosabban sikerült megismerni. A gránátalma hatása csökkenti a prosztatarák kialakulásának esélyét, ugyanakkor a már meglévő daganatok növekedését is képes gátolni. Gránátalma ár itt!
Medicina és egészség | Látogatók: 1101 | Hozzáadta:: Szegedi Ivett | Dátum: 2015-01-16 | Hozzászólások: 0

A klorofill tabletta egyik összetevője a spirulina alga, a természet legtáplálóbb élelmiszere. Valamennyi szervre és a testben végbemenő valamennyi funkcióra jótékonyan hat, a megelőzésben és a gyógyításban nagy hatásfokkal működik. A spirulina hatásai közül talán a legismertebb, hogy javítja az immunrendszer működését. Ennek köszönhetően segít gyorsabban kilábalni a betegségekből, elősegíti a sebek gyógyulását, aktívan regenerálja a sejteket. Spirulina tabletta, 180 db kedvezményesen vásárolható itt!
Medicina és egészség | Látogatók: 1082 | Hozzáadta:: Szegedi Ivett | Dátum: 2015-01-08 | Hozzászólások: 0

Az elektromosság alatt sokan csak az áram okozta sérülések miatt félnek. Azonban az elektromosság, az elektromos berendezéseket illetően hordoz egy nagyobb veszélyforrást közvetetten: az elektroszmogot. Elektroszmog mérés árakról honlapunkon!

Medicina és egészség | Látogatók: 1659 | Hozzáadta:: mrssummer7 | Dátum: 2014-12-16 | Hozzászólások: 0

A friss méhpempő méhészektől kerül a vásárlókhoz. Nem tartalmaz adalékanyagokat, kizárólag természetes összetevetők találhatók benne, azok viszont rendkívüli mennyiségben. A bio méhpempő közismerten az egyik legjobb tápanyagforrás az ember számára. Immunerősítő és antibiotikus hatása van, a fertőzések megelőzéshez és kezeléséhez is hatékonyan használhatjuk.
Medicina és egészség | Látogatók: 884 | Hozzáadta:: Szegedi Ivett | Dátum: 2014-12-10 | Hozzászólások: 0

A gyógyulás tiszta méhpempővel nem üres ígéret és ezt több száz év tapasztalata, valamint klinikai vizsgálatok is bizonyítják. Mivel teljesen természetes étrendkiegészítő, nem okoz mellékhatásokat és nem növeli a szervezetbe bejutó mérgek mennyiségét. Éppen ellenkezőleg, a 100%-os méhpempő az egyik legjobb méregtelenítő, mely megtisztítja a szervezetet az évek során lerakódott toxinoktól. A méhpempő teherbeeséshez és változókorra kifejezetten ajánlott a nők számára!
Medicina és egészség | Látogatók: 1164 | Hozzáadta:: Szegedi Ivett | Dátum: 2014-12-09 | Hozzászólások: 0

A máriatövis por kivonat nélkülözhetetlen mindenkinek, aki természetes módon és a lehető legintenzívebben szeretné méregteleníteni szervezetét. Egészségre gyakorolt előnyeit már a hagyományos orvoslásban is nagyra értékelték és nincs ez másként a modern orvostudománnyal sem. A máriatövis kivonat a szakemberek által is javasolt és alkalmazott étrendkiegészítő, melyet a különböző eredetű májbetegségek kezeléséhez használhatunk. Mariatovis olaj webáruházunkban!
Medicina és egészség | Látogatók: 1290 | Hozzáadta:: Szegedi Ivett | Dátum: 2014-12-05 | Hozzászólások: 0

A Budapestfizio egy mozgásterápiás magánrendelő Budapesten, a II. kerületben. Különböző fizioterápiás módszereket alkalmazunk (mint gyógytorna, manuálterápia, trigger pont terápia, stb), pácienseinknek minden esetben egyéni, személyre szabott kezelést nyújtunk. Segítünk olyan mozgásszervi problémák legyőzésében, mint lumbágó vagy porckorongsérv, de műtét és sportsérülés utáni rehabilitációban is.
Medicina és egészség | Látogatók: 955 | Hozzáadta:: Zsuzsi | Dátum: 2014-12-02 | Hozzászólások: 0

A ránctalanítás egyik közkedvelt módszere a botox kezelés: gyors, fájdalommentes és az eredménye látványos.
A kezelés alkalmas a szemöldökök közötti ráncok (a glabella), a homlokráncok,és a szarkalábak, kezelésére.

Medicina és egészség | Látogatók: 1111 | Hozzáadta:: Nagy Norbert | Dátum: 2014-08-25 | Hozzászólások: 0

Mellplasztika, Mellnagyobbítás, Mellfelvarrás – "A test és a lélek harmóniája"
Mellnagyobbítás implantátummal és/vagy saját zsír feltöltéssel.

Medicina és egészség | Látogatók: 906 | Hozzáadta:: Nagy Norbert | Dátum: 2014-08-25 | Hozzászólások: 0

A Bónusz Brigád weblapján elképesztő kedvezményekkel vehetőek igénybe egészségmegőrzéses kezelések Debrecenben. A portálon a debreceni egészségmegőrzés akciók napi szinten frissülnek. Ilyen például a mágnesterápia. Az ilyen bónuszok mind a közösségi vásárlás sikerének tudhatóak be. Amennyiben olyan debreceni egészségmegőrzéssel kapcsolatos kezelést szemeltél ki, amit ajándék képében szeretnél adni egy barátodnak, természetesen ez is lehetséges! A Bónusz Brigád weboldalán informálódj a vásárlás részleteiről.
Medicina és egészség | Látogatók: 1014 | Hozzáadta:: Horvath Jakab | Dátum: 2014-06-13 | Hozzászólások: 0

Rövid fék, rövid fitymafék gyógyítása. Aránylag gyakori jelenség, a fitymát elől a makkhoz rögzítő kis bőrredő rövidebb az ideálisnál és merevedés esetén fájdalmat okozhat, illetve be is repedhet, ami heves vérzést, kellemetlenséget okoz. Helyi érzéstelenítésben rövid beavatkozással rendelőnkben szinte azonnal korrigálható.
Medicina és egészség | Látogatók: 815 | Hozzáadta:: Berényi Pál | Dátum: 2014-05-18 | Hozzászólások: 0

A ráncfeltöltés a statikus ráncok gyógyszere. Míg a dinamikus ráncok kezelésére a botox a megoldás, a statikus ráncokat a feltöltő anyagokkal lehet a legjobban orvosolni. Ezek közül is vannak felszívódóak és nem felszívódóak melyek tartósabbak. Bővebb infó itt.

Medicina és egészség | Látogatók: 879 | Hozzáadta:: mrssummer7 | Dátum: 2014-05-06 | Hozzászólások: 0

Mi a deutérium? Milyen hatással van a csökkentett deutérium tartalom az emberi szervezetre, illetve a tumorokra? Köztudott, hogy a daganatok kialakulása éveken át tartó folyamat. A deutérium-megvonás azonban ennek a bonyolult és összetett folyamatnak a kimenetelét az ember szempontjából kedvező irányba tudja befolyásolni. A Deutérium koncentráció csökkenése megállítja a tumor növekedését, majd ezt követően annak részleges, illetve teljes pusztulását hozza létre.
Medicina és egészség | Látogatók: 1011 | Hozzáadta:: Mrs Summer | Dátum: 2013-08-22 | Hozzászólások: 0