18:55 Magyar nyelven is fut a BERT algoritmus | |
Danny Sullivan Twitteren jelentette be, hogy az angol után 70 másik nyelven köztük magyar nyelven is fut már a BERT algoritmus. És hogy mi az a BERT algoritmus? A Google hivatalos közleménye szerint: ” talán a legnagyobb lépés a keresés történetében“. Érdekes módon Danny Sullivan sem tudott róla, hogy az angol után a többi nyelven is elindították a BERT algoritmus. Egy felhasználói kérdésre a Twitteren azt írta, hogy csak angol nyelven fut egyelőre, majd röviddel ez után korrigálta magát és bejelentette, hogy 70 másik nyelven is él az algoritmus. De mi is az a BERT algoritmus? A Google hivatalos blogoldalán jelentette be, még október 25-én hogy óriási algoritmusfrissítést hajtott végre. A hivatalos közlemény úgy fogalmaz: ”talán a legnagyobb lépés a keresés történetében”. A bejelentés súlyát mutatja, hogy azt nem a webmester blogon jelentették be, hanem a hivatalos Google blogon és nem más, mint a Google alelnöke. Lássuk a részleteket! „A legnagyobb ugrás előre az elmúlt öt évben, és az internetes keresés egyik legnagyobb lépése.” így fogalmaz a Google hivatalos blogoldala. A nemzetközi lefuttatása az algoritmusnak ezen a héten vette kezdetét. A francia LeMonde információi szerint egészen pontosan december 9-én, tehát a hétfői napon. az egyelőre nem világos, hogy lefutott-e már, de vélhetően nem, mivel az angol bevezetése is hosszabb időszakra elhúzódott. A hivatalos BERT-algoritmus elnevezés lényege, hogy a Google egy olyan algoritmust dolgozott ki, amellyel emberszerűbben tudják értelmezni a felhasználói kereséseket. A mostani algoritmus minden tizedik felhasználói keresést érinti és ez azt jelenti, hogy a hatás erősebb, mint a legerősebb Panda és Pingvin algoritmusok voltak. Vélhetően a valaha volt legnagyobb hatással járó algoritmusfrissítésről beszélhetünk a Google történetében. Danny Sullivan szerint angol nyelven 10%-át érinti a kereséseknek, az egyes nyelveken azonban eltérő a hatás 1-10% közötti. Amit a BERT algoritmusról tudni lehetA legfontosabbak:
A lényeg, hogy azáltal, hogy a Google jobban megérti a felhasználók keresési szándékát jobb minőségű találati listát tud nyújtani nekik. Magyarán a kérdésükre pontosabb választ tud adni. A Google erre egy példát is hozott. Az alábbi keresés: “2019 brazil traveler to usa need a visa” esetében a „to” szócska igen fontos. Korábban a Google ezt úgy értelmezte, hogy amerikaiak akarnak Brazíliába menni, most már érti, hogy a felhasználó szándéka nem ez, hanem éppen ezzel ellentétes. A Search Engine Land cikkében több hasonló példa is olvasható.
Bár a Google óriási hatásról beszél, az angol nyelvű SEO szakemberek egyelőre nem észleltek drasztikus helyezés és forgalom-átrendeződést. Az én tippem az, hogy az új algoritmus nem az egyértelmű fő kulcsszavak helyezéseit érinti elsősorban, hanem a rengeteg long tail keresésre van hatása. A SEO szakma a RankBrain algoritmust sem észlelte igazán, és most is csak kis-közepes algoritmusmódosítást tippeltek. Mindez arra mutat, hogy a BERT-algoritmusra nem lehet optimalizálni. Minél jobb tartalmat kell készíteni, ami kiszolgálja a felhasználót, hiszen a BERT segítségével a Google pontosabban vezeti majd a felhasználót az adott oldalra. Miért fontos mindez mégis? Nos, a Google szerint az elmúlt 5 évének legnagyobb frissítéséről van szó, és a legnagyobb hatású változásról a keresés történetében. Ez nem apróság. A Google hivatalos bejelentése szerint a BERT algoritmus angol nyelven kezd el dolgozni, de a BERT képes arra, hogy az angol nyelvterületen tanultakat más nyelvekre is alkalmazza. Vélhetően ez a tanulási folyamat gyorsabb volt a vártnál, ezért kerülhetett sor a bevezetésére a vártnál hamarabb a többi nyelven is. Mi a teendőm?Egyelőre nehéz megmondani van e teendője annak, aki keresőoptimalizálási szempontból figyel oda a BERT algoritmusra. A BERT arról szól, hogy a Google jobban megérti a weboldalon a szöveget és jobban megérti a felhasználói kereséseket is. Véleményem szerint ennek az lesz az eredménye, hogy jobb minőségű látogatókat hoz a weboldaladra, jobb lesz a konverziós arány, és az oldalon eltöltött idő és javul a visszafordulási arány is. Még tovább erősödik a jó minőségű szöveges tartalmak szerepe, és tovább csökken a rossz értelemben vett túloptimalizált kulcsszóval tömködött szövegek jelentősége. Összességében javulhat a találati lista minősége. Forgalomban nem várok radikális változásokat, bár ebben tévedhetek, mert azt gondolom a long tailek egy részét elveszítjük, máshol viszont nyerünk, de összességében a látogatók jobb minőségűek lesznek. Vélhetően kell minimum 1-2 hét mire érdemben látni fogjuk a BERT hatását. És mivel egy öntanuló rendszerről van szó, vélhetően nem egyszeri futásról van szó, hanem folyamatos finomítgatásról. A BERT algoritmus állandó szereplője lesz most már a magyar internetes keresésnek is. | |
|
Összes hozzászólás: 0 | |